Nem emlékezett a pontos címre, de fejében a Király utca neve visszhangzott, így biztos léptekkel arra felé vette az irányt. Korábban már megfordult párszor ezen a környéken, de az étterem nevét akkor hallotta először, mikor egy magát menedzsernek tituláló férfi a kezébe nyomta névjegyét, a szokásos hívj fel és befuttatlakszóhasználatok kíséretében. Gábor számtalanszor hallotta már ezt koncertjei végén, vagy két szám közti rövid szünetekben. Tapasztalt, képzett zenészként pedig már jól ismerte ezen mondatok komolyságát. Valami oknál fogva egy koncertet követő másnapos reggelen, (halandó ember számára ez valójában délután három órát jelent) amikor kifáradt testén átvette a hatalmat a zsongás utáni végtelen üresség és a be nem futottság kétségbe esése, felhívta azt a bizonyos számot.PASTA. Olvasta a félköríves ablakra nyomtatott cégért, ami egyezett a tenyerére golyóstollal felvésett névvel. Kissé vonakodva ugyan, de belépett a nyitott ajtók egyikén. Egy pillanat erejéig az a benyomása támadt, hogy a Föld népességének egyszerre támadt kedve tésztát fogyasztani, ráadásul pont ezen a helyen. A babakocsit tologató nőktől kezdve, a fekete szemüvegkeretes hipsztereken keresztül, az ázsiai turistákon át, mindenki képviseltette magát. Ezzel a momentummal dőltek dugába Gábor tervei, miszerint látszatra kiszúrja az ő emberét, akire egy átmulatott éjszaka után egyáltalán nem emlékezett. Pár másodperc múlva kiderült, hogy arcmemóriai képességének hiányát nem most kell kamatoztatnia, hisz randevújának alanya ráintegetett az asztalokon túlról, a kiszolgáló ablak melletti bárpultnál.Az integető kézfejhez egészen pontosan öt vaskos ujj tartozott, amiket abban a percben nyalt le tulajdonosuk, hogy kezet szoríthasson Gáborral.- Fffffeltétlenül meg kell kóstolod a paradicsomszószukat!- nyújtotta üdvözlésre kezét a menedzser.- Kösz, ettem, mielőtt jöttem. –eresztett meg felé egy hazug félmosolyt Gábor.- Ahogy gondolod… - hagyta rá az ügynök.Gábor gitárját levéve válláról, azt a szalagparkettára tette és a falnak támasztotta. Kihúzott egy fehér fém széket a pult alól és ráült. Könnyebb volt a súlya, mint gondolta. Mikor épp’ nem a csámcsogó szájat bámulta, az ülepe közötti szék fedelét pöckölgette, hogy tanúbizonyságot szerezzen a szék anyagát illetően.-Nincs is jobb, mint egy meghitt vacsora megbeszélés…Gábor, mint aki egyébként a kocsmai összeülésekhez van szokva, helyeslően bólogatott.-A zenei karrieredet illetően az a fantasztikus ötletem támadt, hogy…- és Gábor agya egyszeriben (nem tudni, hogy a karrier, vagy a fantasztikus szavak hallatán) kikapcsolt. Tekintete elkóborolt a plafonon futó ezüstszínű csöveken, a felettük lenyúló konzervdobozokból kialakított lámpákon, (Egy ilyen nekem is kell otthonra…) a téglafallal ötvözött acélgerendákon. A kiszolgáló ablakok mögül sűrű tejfölpára csapot fel.- Azt hiszem, mégis csak megkóstolom azt a paradicsomszószt! – szakította félbe Gábor a köpcös, kopaszodó monológját.A pulthoz lépve egy vörös pólós lány üdvözölte szívélyesen, majd a rendelését kérte. Nem sokkal később már ő is ott ült a névre szóló fehér színű, gőzölgő papír dobozkájával az asztalnál.-… és mindezen változtatásokkal, amiket eszközöltem, a Világ legnagyobb sztárja lehetsz!- fejezte be monológját a férfi, mint akinek fel sem tűnt, hogy „beszélgetőpartnere” nincs jelen.Gábor tágra nyitott szemekkel nézte a férfit, de figyelmét valójában az előtte tornyosulós négysajtos, csirkehúsos spagetti kötötte le. Ujjai közt forgatta az áttetsző villát és nézete a köpcös férfit amint föláll és kér egy papírzacskót a maradék ételének, amit a kiszolgálók gondosan el is csomagoltak.-Ha döntésre jutottál szólj, a számomat ismerd!- veregette hátba Gábort, akinek a mai napig nem ugrik be a menedzser neve és az, hogy miért is látott fantáziát benne.Ahogy felcsavarta villájára a tésztát, és megette azt, majd a dobozos Cola-jába szürcsölt ráébredt, hogy a hiány, amit érzett, nem a karrierjében tátongott, hanem a gyomrában. Pita Pest és Pasta Bar Cím: 1061 Budapest, Király utca 8.