A tél késett, mint minden évben. A kövér felhők december végén értek a város fölé, Szilveszter estéjén, valamivel éjfél után. Lágyan hullott alá az első hópehely, amit a hűvös szél keringtetett egy darabig, majd Dávid dühtől hevült arcán vált semmivé. A fiú nézte egy darabig, majd kézfejével letörölte. Az ég felé fordította tekintetét egy utcai lámpa fénye alatt és látta, ahogy hófehérbe öltözik a szürke égbolt. A gondjai egy csapásra eltűntek, mintha valaki letörölte volna őket a kézfejével.
Szirén
Titkos könyv
A rántott csirkeszárnyaiba feledkezett. Az ebédlő asztal körül nyüzsögtek az emberek, akik eszmecserét folytattak a kereskedelem mindennapjairól. Ő csak azon gondolkozott, az olajban sütést megelőzte e valami féle fűszeres főzés. A hús omlósan vált le a csontról, így arra a következtetésre jutott, hogy mindenképpen. Minden egyes harapásnál meleg olaj fröccsent ki a panírréteg alól, amit nem győzött szalvéta hiányában csuklójával eltüntetni az arcáról, és fél méteres környezetéből.
- …egy könyvet kell megtalálnom.
- Miféle könyvet?- ocsúdott fel a falatozásából.
- Eljössz velem megkeresni? Van még fél óránk a szünetből.
A húscafatot visszaejtette a zsírfoltos papírzacskóba és mellé dobta félig megrágott császárzsömléjét.
- Mehetünk.
- De még eszel…
- Csak muszájból.
A lány elment az öltözőbe a kabátjáért, ő addig kimosakodott mosogatószeres vízzel a szennyes tányérok felett.
- Szóval, miféle könyvet is keresünk?- haladtak lefele az áruház mozgólépcsőjén.
- Országszerte rejtettek el könyveket és a telefonom segítségével nyomon lehet követni, hogy nagyjából hol helyezkednek el.
- Azt hittem karácsonyi ajándékot akarsz vásárolni.
- Nem, ez egy könyvesbolt reklámja, és az egyik példány pont velünk szemben van a pályaudvar valamely’ pontján.
- Az elég nagy terület.
- Tudom, de egy próbát megér.
Az ajtón kilépve a férfi cigarettára gyújtott. A feléig szívhatta, mikor megérkeztek a helyszínre. Egy büfé kerek asztalához érve azonnal észrevette a vörös színű borítót.
- Nézd, csak mi van ott?! Nem azt keressük?
A lány arca felragyogott. Boldogan ölelte magához a könyvet, és kifelé menet feltűnt egy kortárs író a barátai társaságában, akik az adományozó projectet szervezték. A háttérbe húzódva kémlelték az eseményt.
- Az ő hatására kezdtem el verseket írni.
- Én is írok.- bár a válasz nem talált megérő fülekre, mert még mindig a könyvet bámulta fülig érő szájjal. Egészen a bejáratig, ahol különváltak útjaink.
Visszamentünk dolgozni.
Első fejezet
Nincsen túl sok emlékem a gyerekkoromról, de úgy képzelem egy fodrászszalonban nőttem fel, ahol édesanyám dolgozott. Legalább is ez nagyban megmagyarázná mai napig a hajszárítókhoz fűződő perverz szokásaimat. Lelki szemeim előtt lebeg, amint egy szürke- lila huzatos, fém vázas székről lógatom a lábam egy a dauer víz és a lakk- illat keverékével áztatta helységben. Néha a tükrökre pillantva elkaptam édesanyám vigyázó tekintetét, aki általában egy mosollyal nyugtázta jóllétemet. Körülöttem szépülni vágyó, törülközőbe tekert hajú nők nyüzsögtek vagy épp’ a szárító búra alatt, újságot olvasva vártak a sorukra. Színes magazinokból frizurákat választottam nekik és magamnak, ők viszonzásul borvörös rúzsnyomokat tapasztottak az arcomra. Azt hiszem, ezek az életkörülmények vezettek a nőkhöz való mostani viszonyomhoz. Korán érő típus voltam oly’ annyira, hogy egy alkalommal, mikor vendégségbe mentünk egy hasonszőrű család- baráti társasághoz, az unalmas kislányuk helyett egy Barbie baba társaságát kerestem a gyerekszoba sarkában. Kellemetlen volt az élmény, mikor az elégedetlen kislány a szülők kíséretében rám nyitottak meghitt pettingünk kellős közepén. Bár ekkor még ismeretlen volt ez a fogalom számomra. Arcuk elhalványult előttem, de Görkoris Barbie ágyékának képét mélyen őrzöm magamban.
Mindig is felnőtt akartam lenni, bármennyiszer is szegezték nekem a kérdést. Az idő előre haladtával persze társítottam hozzá szakmákat, foglakozásokat, hogy elkerüljem a válaszom után felmerülő kételyeket és kérdezősködéseket. No, nem a felelősségkör hiányzott és az ezzel járó aggodalmak tengere, csupán a testük. Egy meglett férfi fizikális kiteljesedésével akartam rendelkezni, hogy megtehessem mindazt, amit negyven kilogramm és száz akárhány centiméter alatt nem lehet. Felnőtt testet akartam gyermeki tudattal. Sosem felejtem a karácsonyt, miután kibontottam ajándékaimat, sajnálkozó tekintettel nézetem szüleimre, akik csak ruhákat kaptak a mindenható szent fiától. Sajnálkozásom bánattá nőtte ki magát, hogy egyszer én is erre a sorsa juthatok. Ennek ellenére viszonylag hamar dobtam a játék korszakot, mert minden igyekezetemmel arra összpontosítottam, hogy a nyolcvanas évek sablon vígjátékaihoz hasonlatosan én is egy csapásra felnőjek, és a kezembe vehessem a gyeplőt. Most így harminc évesen visszatekintve azt hiszem, elértem a célomat s nyugodtan hanyatt dőlhetek gurulós, szakadt műbőr karosszékemben. Beteljesítettem küldetésemet. Ha nem is egészen erre a fajta prototípusra vágytam, kézhez kaptam az eszközt, hogy véghezvigyem sátáni terveimet, melyre gyermekkorom óta vágytam.
Fények,nagyváros logó
Csak egy pohár... (plakát)
Csak egy pohár...
Feltettem fejemre a vastag szivacsos fülhallgatót, bal felét fülemre húztam. Még egyszer utoljára átfutottam a következő jelenet szövegét. A memorizálással viszonylag gyorsan végeztem, a jelentősebb momentumokat dalbetétek helyettesítették. Egy régi Elvis Presley film hangsávjait öltöztettük új köntösbe. Abszurdnak tűnt a helyzet, hogy a hangom egyszer a Király szájmozgásához társuljon a magyar filmtekercseken. A pénz elég szegényes volt, de nem utasíthattam el egy ilyen soha vissza nem térő alkalmat.A szinkronrendező az üvegablakon túlról az alapvető utasítások után elindíttatta a felvételt. Felolvastam az első két sort, az általam elképzelt macsó stílusban, amit ideillőnek gondoltam. Arcom rezgései kényszertelenül is idomultak a főszereplőjéhez. Pillanatok alatt átéreztem a film bájosan gügye hangulatvilágát. Tekintetem a monitor és a szövegkönyv között cikázott. A snitt végeztével a film forgott tovább. A stúdióra pillantva láttam, ahogy a rendező éppen a hangmérnökkel üvölt elkékült fejjel, amiből én a látottakon kívül, semmit nem észleltem. Hallgattam tovább a zenét és rendkívül élveztem. Lábaimmal próbáltam imitálni a már jól ismert, klasszikus mozgást, több- kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel. Egy ismeretlen eredetű női parfüm illata kúszott az orromba, amit egy előttem itt dolgozó kollegina hagyatékának tekintettem és a film hősnőjéhez társítottam. Örömteli érzések lettek rajtam úrrá, ami furcsának tűnt az utóbbi hónapok kilátástalansága után. A rendező végül ellentmondást nem tűrően a felvétel megismétlésére utasított, amit egy fél mosollyal és egy biccentéssel nyugtáztam. Mélyen beszívva a teremben kavargó illatot, ami immár átjárta agyam minden porcikáját, ismét belekezdtem monológomba. Nem jutottam sokáig. Leállítottak. A rendező kiviharzott a stúdióból, át egyenesen hozzám. Szövegkönyvét szorongatta, illetve azok összegyűrt maradványait. Kitépte kezemből az én példányomat és a kettőt egymás mellé téve elemezte azokat. A mikrofonállványra erősített tartóról levettem a pohár vizet és belekortyoltam, miközben szidalmazását nekem zúdította. Nem értette, miért nem azt olvasom fel, ami a lapokra van írva. Ami azt illeti, én sem értettem.Az asszisztense próbált megnyugtatni a kijárat felé menet, és ígérte próbálja elrendezni a dolgokat, de nem sokat ígérhet. Utolsó tanácsként csak annyit tett hozzá, hogy a karrieremnek nem tesz túl jót, ha továbbra is random csajos jeleneteket tűzök bele a szövegkönyvbe, holmi esküvők koszorús lányairól. Elképedve álltam a főbejárat előtt, és meredten bámultam, ahogy az asszisztens eltűnik a sötét folyosókon, míg be nem csukódott előttem a vaskos faajtó. Utoljára néztem fel a romos fehér épület két keskeny ablakára, ami mögött boldog, önfeledt pillanataim foszlányaimat hagytam.Hazafelé vettem az irányt és újra azon tűnődtem egy cigaretta kíséretében, miként fogom törleszteni az e havi kiadásaimat és albérletemet. Gondolataimat a megállóba érkező busz zaja kuszálta össze. Mélabús tekintettel tűrtem a le- és felszálló tömeg lökdösődését. Utolsóként léptem a jármű lépcsőjére. A csukló mögötti első ablak mellett találtam egy talpalatnyi helyet. A tájat kémleltem üveges szemekkel. Néhány kereszteződés és piros lámpa után egy ellenkező irányba haladó busz érkezett be mellénk. Annyira közel álltak meg egymáshoz, hogy átláttam a szomszédos utastérbe. Egy kontyba fogott, szőke hajú lány állt velem szemben. Tekintetünk összetalálkozott. Egyszeriben megelevenedett minden hajnali ébredéskor szerte foszlott álmom, s mindben ő szerepelt. Csak akkor mást viselt. Egy kék színű koszorúslány ruhában ült egy kanapén. Vagy inkább nélküle. Félig volt felhúzva rajta, a derekáig. Akkor is ott álltam tőle nem messze, egy farmerban és valami alkalmi cipőben. Egy pohár vizet ivott éppen.Ezzel a nővel szemeztem pár másodpercig. Álmaim nőjével. Ő hosszú páracsíkot lehelt az ablakra és beleírt egy szót, amit a tükörírás ellenére is könnyedén el tudtam olvasni. „Elvis”. Megpróbáltam utána csinálni, de csak a „koszorú…” szóig jutottam. Az ablaküvegre helyezte tenyerét. Én is épp úgy, mintha fedésben lennének. Egy leheletnyi csókot dobott felém, majd néma hangok hagyták el ajkát, amit én „várok rád!”- nak szinkronizáltam.
Szerelem- függőség (díjátadó)
Szerelem- függőség/ Delírium
Egy gimnazista házibulin találkoztunk először. Szemmel láthatóan ő volt a társaság középpontja, és fogalmam sem volt, mit kezdhetne ezzel a helyzettel egy magamfajta gólya, hisz alig múltam tizennégy. Futó pillantásokat vetettem felé, s csak remélni tudtam, tekintetünk összetalálkozásai nem csupán a fantáziám újabb szüleménye. Nem sokkal később a házigazda odahozta hozzám, hogy bemutassa. Nagyon kínosan éreztem magam, nem jött ki egyetlen értelmes hang se a számon. Mézszőke, hosszú göndör fürtjei belém fojtották a szót. Az első mondatánál már szembesültem a ténnyel, sosem találkoztam hozzá foghatóval. Állandó pezsgése azt sugallta, nem létezik rajtam kívül más, én vagyok a legfontosabb a világon! Hamar átadtam magam ennek a tudatnak és hosszasan fürdőztem benne másnap is, mikor sajgó fejjel ébredtem az ágyamban. Az iskolás évek alatt, még összefutottunk párszor, de különösebb dolog nem történt kettőnk között, leszámítva néhány leheletnyi, száraz csókot.Idő közben a kemény fapadról kényelmes bőr székbe kerültem, olyanba, ami a görgős talpaknak köszönhetően lerövidítette az utat két monitor között és a hátmasszírozós funkcióval akár még testtartásomat is javíthattam volna, ha nem görnyedek állandóan. A krétás táblát a villódzó monitorokra, a haveri társaságokat a papírhegyek tömkelegére váltottam. Lélegzetemet csomóra kötött nyakkendővel és szűk nyakú fehér inggel választottam el a külvilágtól. Egy általam nem ismert, tökéletes terv részévé váltam, ahol a gépezet legapróbb fogaskerekének képzeltem magam. A sokadik fordulatomat tettem meg, mikor egy zenei ízlésében hozzám közel álló kollegám némi pihenést javasolt. Már jó pár órája a sarki bisztró padjait koptattuk, mikor feltűnt mellettem egy ismerős sziluett. A pulttól elfordulva egyenesen felénk haladt, szélesen ringó csípőjével. Kezében két korsót szorongatott. Azokat letéve elénk, mindenféle megkérdezés nélkül leült közénk. Cimborám szája széles vigyorra tárult, s miután közölte mellékhelyiségi terveit, magunkra hagyott. Hosszasan bámultuk egymást, s feledve az elmúlt éveket, minden előjel nélkül szájon csókolt. Első meglepetésemben elhúztam a fejem és hevesen letöröltem pezsgő szájának hűs ízét. A következőnél mégis hagytam magam. Ismét különlegessé váltam. A férfivá, aki ennyi idő után is birtokolja az erőt, amivel maga alá kényszeríthet másokat. Hamar rá kellett ébrednem, hogy ez nem csak nálam működik így. A barátom visszatért a mosdóból. Ott ültek velem szemben, s miközben életem értelme velem nézett farkas szemet, kezével barátom kezét kulcsolta. A féltékenység magja dühként csírázott bennem és cigarettám végeztével a távozást választottam fegyveremül. Egész hazaúton az ő kéjes hangja csengett a fülemben, de rá kellett jönnöm, valójában saját magammal beszélgetek. Tudatában, hogy rajtam kívül többször is találkoztak az esetet követően, féltékenységem kiteljesedése munkahelyváltásra késztetett.Ezzel egyidejűleg lakást is váltottam, a magányt választva lakótársamul, de egy percig sem lehettem egyedül. Valamilyen formában mindig gondoskodott róla, hogy ne felejtsem el. Bárhová mentem, bármit csináltam, ott volt velem. Mindig tudta, mire vágyom és annak megfelelően cselekedett. Mégis némán hallgatott, valahányszor arra kértem, legyen csak az enyém. Búskomor tekintetét borvörösen izzó ajkai mögé rejtette és én csak arra vágytam, hogy megcsókoljam.A Balaton vizét beterítette a Hold fénye, s a parton szerelmeskedve vallottam neki örök szerelmet. Ekkor sem válaszolt, de a mámortól beteljesedve ez egy pillanatig sem zavart. Csak a tény érdekelt, hogy karomban foghatom, és sosem engedem el. Csodálatos éveket töltöttünk együtt. A mindenséget kizárva eltávolodtam a külvilágtól. Bármit megtettem, amit csak akart. Az általa kívánt Kurt Cobain kinézet érdekében lecseréltem a ruhatáramat, megnövesztettem a hajamat és a szakállamat, leadtam pár ”felesleges” kilót. Nem szerette a barátaimat, az ismerőseimet, a rokonaimat és a szüleimet sem, így magam mögött hagytam őket is. Egy percig sem zavartak a lemondások, csak vele legyek! Nem adhattam meg magamnak még egyszer az esélyt, hogy elveszítsem!A körülöttem lévők nem értették és nem érthették szerelmem történetét. Minden bizonnyal nagyon unhatták is, mert akaratom ellenére elvittek egy olyan helyre, ahol fogékonyabbak az ilyen jellegű rajongások iránt.- Sziasztok! Dávid vagyok, tizennégy éve alkoholista…
részlet -Gödöllői novella-
,,Kiszórtam a pultra frissen szerzett vagyonomat, ami apró tócsát alkotott maga alatt, és víz nem sokkal később már a padlóra csöpögött le. A jegykezelő furcsa tekintettel meredt rám. Dobtam felé egy bárgyú mosolyt és a jegy átvételével az emelet felé vettem az irányt, ahol most gond nélkül jutottam át."
Legszebb születésnapom!
1995 júniusában tettem meg kilencedik körömet a Nap körül. Édesanyáim hatalmas tortát sütöttek tiszteletemre. Robosztus kőrisfa formájának kidolgozottságát bármely mestercukrász megirigyelhette volna. Rengeteg ember volt hivatalos a születésnapi bulimra, beleértve a környék gyerekeit, az ő szüleiket, kik hatan képviseltették magukat, az osztályfőnökömet, rokonaimat, apa munkatársait, valamint főnökeit, és a sarki templom plébánosát. Első számú anyám a Ligetben terítette meg az akkor végtelen hosszúságúnak tűnő hajó alakú tölgyfa asztalt, amit valami szomszédos város tragikus körülmények közt elhunyt asztalosától szerzett apukám. Második számú anyám rogyásig pakolta a terítéket jávor- és rénszarvas húsokkal. (A Mikulás biztosan sírva fakadt volna a felhozatal láttán.) Mikor megláttam a haltálat, az első gondolatom az volt, maradt-e még a folyóban bármiféle élőlény. Harmadik számú anyám kihozta a köreteket, főtt és párolt káposztát, babot és fokhagymát, amiket én annyira nem szeretek. Mikor visszament a házba a késekért, fülembe súgta, hogy azért elkészítette a kedvencemet is, a tojással töltött sirályt. Azt hiszem, harmadik számú anyukámat szeretem a legjobban! A vendégek körbeülték az asztalt, én apám jobbján foglaltam helyet az asztalfőnél. Ő fölénk magasodott és habzó italát a magasba lendítve (minek a fele a hajamra ömlött) köszöntőt mondott, az istenek áldását kérte rám. Erre a plébános kissé furcsán kezdett köhécselni, de apa egyik mellette ülő főnöke jól oldalba könyökölte és rögtön jobban lett. Apám korsóját felém nyújtotta, s miután lehalásztam a pereméről egy kósza szakállszőrét, belekortyolhattam első sörömbe. Az osztályfőnököm kikerekedett szemekkel, zavartan figyelte minden mozdulatomat, s mintha beszédre nyílt volna szája, de végül a plébánosra pillantva, inkább gondosan elrendezett kontyát kezdte igazgatni. Az estebéd nagyon jó hangulatban telt, s miután mindenki befejezte az étkezést, az ajándékozásom következett. A láncra vert szomszéd bácsi díszesen becsomagolt, szalaggal átkötött csomagokat hordott ki görnyedt hátán. Szegényke eléggé lefogyott, mióta utoljára láttam. Ritkán járok le a pincébe, nem szeretem az ottani poshadt, áporodott szagot. A legjobb barátom apukája erre hirtelen felállt az asztaltól mondván, hogy wc-re kell mennie, de nagybátyámék, kiknek ugyanolyan vörös szakálluk van, mint apunak, a fülébe súgtak valamit és inkább visszaült. Aztán rám mosolygott, de nem tűnt őszintének, biztos nagyon feszítette hólyagját a sok alkohol. Örömömben nekiestem kibontani az ajándékokat. Az első dobozban kilenc kutyát találtam. Pont annyit, amennyi éves vagyok. Voltak köztük kölykök és idősebbek is, vegyesen. Mindegyik más fajtához tartozott. A bácsikám azt mondta, a menhely tulaja nagyon boldog volt, mikor elhozták őket. Angelo, Patricia, Kathy, Maite, Joey, Jimmy, Itoiz, John és Maite II. -nek neveztem el őket. Az osztályfőnökömtől egy hímzett párnát kaptam, rajta egy otthoni áldás hímzett szövegével. Ő maga készítette és én nagyon örültem neki, mert így van mivel játszania a kutyáknak. Ők hosszas huzavona után inkább alomnak használták végül. A soron következő csomagban ugyanennyi számban kakasokat kaptam, mire egy általam kevésbé kedvelt barátom anyukája azt mondta negyedik számú anyukámnak, milyen jó, hogy ennyire állatbarátok vagyunk. Azt hiszem, a kilenc ló látványa végleg torkára fagyasztotta a szót. A plébános egy sötétkék könyvet nyújtott át, aranyozott cirádás betűkkel, amit én még nem ismertem, de első számú anyám biztosan, mert kissé dühösen kapta ki a kezemből és a magasan lobogó tábortűzbe dobta. Az ajándékok átvétele után a rokonaim felálltak, és a még nálunk nem járatos hat szülőt, a plébánost és az osztályfőnökömet felsegítették a helyükről, és a szüleim által Szent Ligetnek keresztelt fák alá vezették őket. A bortól már kissé pityókás tanárnőm egy csókot nyomva nagypapám arcára közölte vele, hogy imádja a kerti játékokat és minden ilyesmiben benne van, ha érti, mire gondol. Én nem értettem. A nővérem férje egyenként hátrakötötte a nyolc delikvens kezét, és a nyakuknál fogva felhúzta őket a fák ágaira. (Az osztályfőnököm kontya még ennyire alulról nézve is tökéletesnek tűnt.) Azt mondta, férfivá értem, így az ajándékaim többi részét már én húzhatom fel a kis nyakuknál fogva. Nagyon rendes volt tőle. Harmadik számú anyám végül odajött hozzám, és közölte, az ő ajándéka még hátra van. Két hurkot akasztott a nyakába és a fák alá állt. Egyik szárát az apunak, a másikat az én kezembe adta. A kutyákat és kakasokat könnyebb volt fellógatni, de mikor elfáradtam a nagy erőlködésben, apu segített. Így lettek a fákon csüngő emberek is kilencen, pont annyian, mint ahány éves vagyok. Hiányozni fog harmadik számú anya, főként a tojással töltött sirályai. Apa azt mondta, Odin, Thor, Tyr, Loki és Baldr nagyon büszkék lesznek rám, akár csak ő.
Azt hiszem, ez volt életem legszebb születésnapja!