Búcsú
Fogalmam sincs, mióta bámulhatom a megálló világító reklámplakátját. Próbálok visszaemlékezni az ezt megelőző eseményekre, de az agyam képtelen összefüggő gondolatokat alkotni a hajnali órákban. Magamra eszmélve, zavarodottan farmernadrágom zsebébe túrok egy szál cigarettáért. A mellettem álló idős néni becsmérlő tekintetétől a pár méterrel arrébb lévő villanyoszlop mögé rejtőzöm. A beérkező busz az est pocsolyáit szórja a járdára. Szétzilálva ezzel a lakótelep foltos tükörképeit. Hidegek az ülések. A tájat kémlelve próbálom leküzdeni a reszketést. Az ablaküveget bámulva egy egészen új világot fedezek fel magamnak. Lebegő székeket szellem utasokkal, a suhanó táj fölött pár centivel. Hosszasan gyönyörködöm Tükörország szépségében, mígnem a busz lefékez és közli a hely nevét, ahova érkeztünk. A csuklós ajtók hangos cisszenéssel nyílnak és egy kisebb csapat ember száll fel, akik üres helyekért versengenek egymással.Egy édeskés parfümfelhőből ítélve leült mellém valaki. A visszatükröződésből próbálom kitalálni a személy körvonalait, de csak saját tekintetemmel szemezek. Régen nem láttuk egymást ilyen közelről.- Kissé csapzott vagy, de a körülményekhez képest, elég jól nézel ki!- Köszönöm, te sem panaszkodhatsz!- Hova megyünk?- Dolgozni…A tükörképemen viszont láttam a becsmérlő pillantást, amivel ma már másodjára találkoztam. Hátat fordított nekem és a mellette ülő szőke hajú lánnyal kezdeményezett beszélgetést. Próbálkozása nem volt viszonzatlan, bár én sosem voltam a spontán kezdeményezések híve. „A Móricz Zsigmond körtér… metróállómás… következik!” Megigazítottam táskám vállpántját. Jelezvén leszállási szándékomat, megnyomtam a zöld gombot és az ajtóhoz léptem. Visszapillantva az ablakra, láttam magam, ahogy a kék kabátos, napraforgó kitűzős lánnyal beszélget. Látszólag elég jól érezték magukat. Leszálltam a buszról a tudattal, hogy utoljára láttam a Másik ént.Végül, megérkeztem a munkahelyemre. Leültem a megszokott székbe a futószalag mellett és teljesítettem a kétóránkénti limitet. Dobozokat hajtogattam a végtelenségig. A kilencórási szünetben kimentem az öltözőbe megmosni az arcom, hogy felfrissüljek, de nem láttam a tükörképemet. Arctalan vámpírrá változtam a megszokott, szürke hétköznapokban. Másikén ekkor leszállt az Astorián a lánnyal akit, mint utóbb kiderült, Aliznak hívnak, de mindig kihangsúlyozza, hogy a z-t sz-nek kell ejteni. A századik dobozomnál tartottam, mikor ők a Kőlevesben első sörüket fogyasztották. Mikor én két ásítás között vergődtem, ők az elmúlt évek legjobb sci- fi filmjeit tárgyalták. Az ebédszünet pár perces pihenőnél, már az állatkertben voltak. Másikén egy plüss elefántot vásárolt Aliznak, míg ő wc-n volt. A lány Archernek nevezte el, mint későbbi közös kutyájukat. Egy motelszobában szeretkeztek éppen, mikor én már a kétórási busszal hazafelé tartottam. A külvilágot kizárva, felvettem fülhallgatómat és filmzenékkel próbáltam kitörölni a fejemből az idilli víziókat. Mire hazaértem, filmek tucatját nézték meg a mozikban, szorosan fogva egymás kezét. Nevetés, és kéjes sikoly összemosódott egyvelege visszhangzott folyamatosan a fejemben. Egy főút menti gyros- osnál álltam, mikor ők a Balatonban fröcskölték egymást a hűs vízzel. A tv által ontott zagyva egyvelegbe menekültem egymás fülébe suttogott szavak hallatára, s az alkohol ahelyett, hogy feloldotta volna béklyóimat, csak erősítette bennem a hiányérzetet. A hiányérzetet, hogy magamat láthassam, hogy láthassam, amivé váltam.Tágra nyílt szemekkel hajtottam álomra fejemet. Épp’ oly üres tekintettel, mint aznap hajnalban, mikor a világító reklámfeliratot bámultam…Már az aszfaltot bámultam, mikor magamhoz tértem.Készen állok egy újabb napra. Cigarettára gyújtok, hogy elnyomjam a számban maradt kávé kesernyés utóízét. Velőig hatolóan mélyet slukkolok, és rettentő hosszan fújom ki. Levegőm utolsó cseppjei távoznak tüdőmből.Buszom ismét fékez előttem, és a kitáruló ajtókkal én is fellépek a fém lépcsőre. A korlátba kapaszkodva keresem helyemet a félig tömött járművön. A beérkező busz az est pocsolyáit szórja a járdára; szétzilálva ezzel a lakótelep foltos tükörképeit.Hidegek az ülések. A tájat kémlelve próbálom leküzdeni a reszketést. Az ablaküveget bámulva egy egészen új világot fedezek fel magamnak.Két hely szabad a buszon. Háttal ülök a forgalomnak. Farkasszemet nézek a korai forgataggal. Nem pislogok. Vérszomjas falka. De cseppet sem annyira félelmetes, mint oldalra nézni… az ablaküvegre. A busz jelzőfénye vészesen visít, az ajtók nagy robajjal zárulnak. Egy nap telt el, mióta nem láttam Másikén-t, s hosszú percekbe telik, mire rájövök, vele nézek farkasszemet.- Megváltoztál.- Megnőtt a hajad…- Én nem hiányoztam Neked?- A szakállad is…- Így tetszem neki.- Akkor miért jöttél vissza?- Mert nélküle nem vagyok Magam. Nélküled nem vagyok Magam! Hova megyünk?- Dolgozni…
